Fülöp Csaba: A kerékpárutak mellett a tárolók számát is emelni kell
December 12-én tartotta meg idei soros közgyűlését Békéscsaba képviselő-testülete. A felmerült témákkal kapcsolatban Fülöp Csaba önkormányzati képviselő számolt be sajtótájékoztatója keretében. A képviselő kiemelte, hogy 2025-ben a 2024-eshez képest keletkező iparűzési adó-többletet elvonja az állam az önkormányzattól, majd azt – ha kell, akkor kiegészítve – beteszik a Versenyképes Járások Program pályázati alapjába. Erre a csabai járás települései egymással összedolgozva pályázhatnak. Viszont ez a folyamat azt eredményezi, hogy a költségvetést tűpontosan kell megtervezni, hiszen hiába lesz magasabb az adóbevétel, abból nem tud a város szabadon gazdálkodni. Az új költségvetés ugyanúgy négy pilléren nyugszik majd, mint a korábbiak. Ezek a folyamatos működés […] A Fülöp Csaba: A kerékpárutak mellett a tárolók számát is emelni kell nevű cikk a Körös Hírcentrumon jelent meg.
- Hirdetés -