Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Kihathat az Orbán-féle sajtóhelyreigazítási perekre a Fővárosi Törvényszék döntése

Abból egyelőre még semmi nem következik, hogy a Fővárosi Törvényszék az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte az Orbán Viktor és a 24.hu között tavasz óta zajló sajtó-helyreigazítási perben – mondta portálunknak Litresits András ügyvéd. A többi folyamatban lévő, Orbán által számos orgánum – így a Hírklikk - ellen is indított sajtó-helyreigazítási pernél tanácsfüggő az, hogy bevárják-e, figyelembe veszik-e vagy sem – tette hozzá. Habár valójában még nincs mit figyelembe venni, de miután azonos tárgyú perekről van szó, úgy nyilvánvalóan lenne értelme, ha bevárnák a döntést, ami akár 14 hónapig is elhúzódhat. Megtudtuk azt is, hogy a Hírklikk és a Pécsi Stop pereiben milyen lépések várhatók, és mikor.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

A város, amelyik soha nem áll meg

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Kapusváltás Kispesten