Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Több száz elesett katona holttestét szállították haza Ukrajnába

Több száz elesett katona holttestét szállították haza Ukrajnába Mészáros Richárd 2024. 08. 02., p - 16:36 Kétszázötven katonája holttestét kapta vissza Ukrajna Oroszországtól az elesett katonák kicserélése révén – jelentette be pénteken az üggyel foglalkozó ukrán koordinációs testület szóvivője. Petro Jacsenko elmondta, hogy az ukrajnai háború kezdete óta lebonyolított egyik legjelentősebb csere keretében olyan katonák földi maradványait kapták vissza, akik a kelet-ukrajnai Bahmut és Avgyijivka, valamint a keleti Luhanszk, illetve a déli herszoni és zaporizzsjai régió megtartásáért folytatott, több hónapon át elhúzódó harcokban vesztették életüket. Hozzátette, hogy a holttestek egy része a háború elején csaknem teljesen elpusztult Mariupol városból, illetve orosz halottasházakból került elő. A holttesteket DNS-vizsgálat, valamint halottvizsgáló és vöröskeresztes szakemberek segítségével fogják azonosítani. A tanács becslése szerint ez a munka legalább néhány hetet, de akár több hóna...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu