„A kialakult légkör mára elviselhetetlenné vált” – Nyílt levélben fakadt ki a Kolibri Színház társulata

Végső elkeseredésükben a nyilvánossághoz fordultak a Kolibri Színház munkavállalói, miután elmondásuk szerint sem a fenntartó minisztériumtól, sem a fővárostól nem kaptak érdemi segítséget. A dolgozók szerint a korábban kinevezett igazgató, Zalán János vezetése alatt elviselhetetlenné vált a légkör, ahol a besúgóhálózat, a nepotizmus és a folyamatos megfigyelés mellett aránytalanul leterhelt vagy büntetésből mellőzött kollégáknak valódi koncepció nélkül kell dolgozniuk. A társulat azonnali vizsgálatot és egy új igazgatói pályázat kiírását követeli.