Forma–1: 2030-ban jöhetnek a V8-as motorok
Kedden vált hivatalossá, hogy a királykategória a 2030-as évek elején visszatér Afrikába, mégpedig egy vadonatúj, ruandai versenypályán. A bejelentésre az ország fővárosában került sor, ahol az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajem is tiszteletét tette. Mohammed Bin Szulajem Itt a ruandai megmérettetés mellett a következő motorgeneráció is szóba került, a váltás kapcsán pedig bin Szulajem ezúttal már konkrét időpontról beszélt. Korábban 2030-at egy jobb lehetőségként említették, adott esetben ugyanis 2031-ig is „elhúzódhatott” volna a V8-asok visszatérése, most viszont az elnök már tényként beszélt arról, ekkor érkezik a következő motorgeneráció. A váltást bin Szulajem összekapcsolta a ruandai megmérettetéssel, ahol elmondása szerint már biztosan V8-asokkal versenyez a mezőny. „A 2030-as év szépsége abban rejlik, hogy együtt dolgozunk” – utalt arra, hogy a szövetség, az F1 és a gyártók vezetői is kiveszik a részüket az előírások megalkotásából. „Az új V8-as motorok bemutatására már 2030...
- Hirdetés -
