Megszökött a munkatáborokból, majd négy kontinensen épített napelemipari céget fotók
Emléktábla őrzi immár Váradi F. Péter emlékét, életéről pedig kiállítás nyílt az Új Zsinagógában.
- Hirdetés -
Emléktábla őrzi immár Váradi F. Péter emlékét, életéről pedig kiállítás nyílt az Új Zsinagógában.
A Placebo idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, a Louder pedig ebből az alkalomból újra elővette Brian Molko egyik 2000-es interjúját. (adsbygoogle window.adsbygoogle []).push({}); Támogass…
A kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás.
Az Amerika-szerte felhalmozódó nehéz nyersolaj szokatlan szakadékot nyitott a globális olajpiacon, ugyanis miközben Ázsiában és Európában kínálati hiány és 100 dollár feletti hordónkénti árak…
Jordan Bardella, a Marine Le Pen nevével fémjelzett francia Nemzeti Tömörülés elnöke Spanyolországba látogatott, ahol Santiago Abascal, a Vox vezetője társaságában egyeztetett a kampánystratégiáról a…
Az Airbus és a Kratos sikeresen végrehajtotta az U740 Valkyrie pilóta nélküli harci repülőgép első európai tesztrepülését - közölte a The Aviationist.
Ultimátumot adott a parlamenti ellenzéknek az ausztrál kereskedelmi miniszter az Európai Unióval kötendő szabadkereskedelmi megállapodás kapcsán, leszögezve, hogy az egyezmény újratárgyalása szóba…
A nőknél a favorit svájci Marlen Reusser győzött, aki tavaly és idén is megnyerte a világbajnokságot és az Eb-t is időfutamban.
A Richter Gedeon gyógyszergyár egy budapesti patikából indult, ma öt kontinensen van jelen. Így épült fel a vállalat nemzetközi hálózata.
Az év végi utazási csúcsszezon előtt a Wise egy új megoldást kínál az úgynevezett „érkezési szorongás” csökkentésére, vagyis arra a szituációra, amikor valaki egy ismeretlen országban landol…
Nem sokkal a felújítás megjelenése után új csúcsot ért el Steamen a CD Projekt RED szerepjátéka, a hétvége során pedig ezt a rekordot is sikerült megdönteni.
A valaha mért legrosszabb értéket mutatják az idei nyár egészségre gyakorolt hatásai Európában. A lakosság több mint fele szenvedett a melegtől: megnőtt a pulzusszáma, illetve hányingert vagy…
A térképen csak egy sziget.
Európa szárazságtól, szárazságtól, erdőtüzektől és jégolvadástól szenved
Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében.
Júniusban, a Le Mans-i 24 órás versenyen a Peugeot bejelentette: visszatér a kerékpárgyártáshoz. A sorozatgyártás a romilly-sur-seine-i történelmi üzemben indul újra, ahol egykor a Peugeot-kerékpárok…
A száraz időjárás miatt tovább csökkent a Rajna vízszintje Németországban, ami egyre nagyobb logisztikai és költségterhet ró az iparra – közölte a német belvízi hajózási hatóság (WSV).
A geológusok régóta tudják, hogy Afrika egy ponton kettéválhat, most azonban újabb jelek utalnak arra, hogy ez a folyamat már közelebb lehet, mint korábban gondolták.
A geológusok kiderítették, hogy Afrika a korábban véltnél jóval gyorsabban válik ketté egy új óceánt formálva.
A Meteorológiai Világszervezet szeptember 17-én publikálta a globális vízkészletek 2025-ös állapotáról szóló jelentését.
Egy új kutatás szerint a bélbaktériumok emberről emberre terjedhetnek, és egyes populációik néhány évtized alatt több kontinensen is megjelenhetnek.
Oroszország október végéig meghosszabbíthatja a dízelexportra vonatkozó korlátozásokat.
A számok önmagukért beszélnek, a Tesla ezzel formálná át a nehézteherfuvarozás mindennapjait.
Mohammed Ben Sulayem szerint a 24 nagydíjból és rekordot jelentő tíz sprintfutamból álló 2027-es versenynaptár egyértelműen jelzi a Forma-1 töretlen globális vonzerejét és folyamatos növekedését. Öt…
Az európai kormányok kiadásaik legnagyobb részét szociális védelemre fordítják, a második legnagyobb kiadási tétel azonban országonként eltérő lehet. Megnéztük, hogyan osztják el a közpénzeket…
Ursula von der Leyen idei uniós évértékelőjének középpontjába Európa önállóságát, versenyképességét és a gyorsan változó geopolitikai környezethez való alkalmazkodást állította. Az Európai Bizottság…
Ursula von der Leyen idei uniós évértékelőjének középpontjába Európa önállóságát, versenyképességét és a gyorsan változó geopolitikai környezethez való alkalmazkodást állította. Az Európai Bizottság…
Az újvilági csavarféreg ismét terjed az Egyesült Államokban, és már Texasban és Új-Mexikóban is megjelent. Az élő szövettel táplálkozó lárvák állatokat, házi kedvenceket és ritka esetekben embereket…
Tőzsdére viszi óriásfinomítóját a nigériai milliárdos,10 millió afrikai befektetőt céloz meg vele.
Egy kínai-ausztrál kutatócsoport a félmilliárd évvel ezelőtti geológiai viszonyokat vizsgálva talált rá a valódi Gondwanára.
Az Európai Bizottság pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztosa elutasította a bankok azon kérését, hogy az EU pénzügyi rendszerének megerősítését célzó átfogó reformcsomagot két részre bontsák…
Egyetlen baktériumfajon belül is óriási különbségek lehetnek.
Végre van közös témánk, amit nem lehet megkerülni: a hőség, a szárazság, az aszály, az erdőtüzek, a kiszáradó folyók, tavak, patakok, és mindama baj és probléma, ami ezzel jár. Közös ügye ez…
Nemzetközi sport, közösségi élmények és egész Veszprémet megmozgató programok várják a közönséget szeptember 19-én és 20-án a SPORTZÓNA keretében. A One Veszprém Arénában rendezik meg az U15-ös és…
Az Európai Bizottság új kezdeményezést indított, amelynek célja, hogy az innovatív európai ötletek könnyebben váljanak globálisan versenyképes gazdasági sikerekké.
Lassan haladnak Mario Draghi versenyképességi jelentésének végrehajtásával az Európai Unióban az ajánlások mindössze 16 százaléka valósult meg teljesen, miközben az ukrajnai háború, a migráció és a…
Lassan haladnak Mario Draghi versenyképességi jelentésének végrehajtásával az Európai Unióban az ajánlások mindössze 16 százaléka valósult meg teljesen, miközben az ukrajnai háború, a migráció és a…
A francia Mistral mesterségesintelligencia-fejlesztő startup 3 milliárd eurós tőkebevonást hajtott végre, mintegy 21 milliárd eurós cégértékelés mellett, ami a valaha volt legnagyobb tőkeemelés egy…
A francia Mistral mesterségesintelligencia-fejlesztő startup 3 milliárd eurós tőkebevonást hajtott végre, mintegy 21 milliárd eurós cégértékelés mellett, ami a valaha volt legnagyobb tőkeemelés egy…
Kilenc Európai államban is rendezhetnek választásokat 2027 végéig.
Az euróövezet gazdasága a második negyedévben az eredetileg becsültnél erőteljesebben bővült, miután az ír GDP-adatokat jelentősen felfelé módosították. A felülvizsgált statisztika az Európai…
Kökörcsin lengyel szinkronhangja kikotyogta, hogy már felvett néhány szöveget a CD Projekt RED 2028-ban érkező szerepjátékához, vagyis háromra bővült a visszatérő karakterek száma.
A német Isar Aerospace vállalat szombaton bejelentette, hogy Norvégiából indított rakétát és állított pályára.
Az ENSZ Közgyűlése pénteken határozatot fogadott el annak érdekében, hogy a világ kontinenseit a térképeken pontosabban ábrázolják.
A Föld kontinensei folyamatos mozgásban vannak, és a tudósok szerint mintegy 200 millió év múlva ismét egyetlen hatalmas szárazfölddé állhatnak össze. A bolygón egykor létezett...
A földrajzi oktatásban és a mindennapi vizuális kultúrában évszázadok óta meghatározó Mercator-féle térképvetület fokozatos kivezetését javasolja az ENSZ legújabb határozata, teret engedve a…
Európa az 1980-as évek óta a globális átlagnál jóval gyorsabb ütemben melegszik.
Afrika valójában sokkal nagyobb, mint ahogy lerajzolták.
Ha európai városnézésről van szó, sokaknak Párizs, Róma, Barcelona vagy London jut először eszébe. Pedig nem feltétlenül kell hatalmas metropoliszt választani ahhoz, hogy néhány nap alatt rengeteg…
- Hirdetés -