Róna Péter: Ebben a történelmi helyzetben nem tudok jobb államfőjelöltet Baka Andrásnál
Róna Péter jogász, közgazdász kijelentette: az adott körülmények között, ebben a történelmi helyzetben nem tud jobb jelöltet megnevezni a köztársasági elnöki posztra, mint Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Akinek életútja, szakmai felkészültsége, jelleme, temperamentuma és hazaszeretete szerinte egyaránt őt teszi a legmegfelelőbb jelöltté. Arról is beszélt, hogy az alkotmányt nem a hatalom hozza létre, hanem a nemzet.
- Hirdetés -
