Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost az aranykonvoj ügyében – Orbán Viktor politikai leszámolást emleget

Újabb fordulatot vett az úgynevezett aranykonvoj ügye: a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ (TEK) május végén felmentett volt főigazgatóját. Az ügyészség szerint hét rendbeli, a sértettek sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúja merült fel. Hajdu János a gyanúsítással szemben panaszt tett, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, vallomást tett, és szabadlábon védekezhet. Kilenc órán át tarthatták fogva az ukrán pénzszállítókat Az ügyészség közleménye szerint a történtek előzménye, hogy 2026. március 4-én a TEK akkori főigazgatója a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felkérésére eligazítást tartott az úgynevezett aranykonvoj ügyben részt vevő vezetőknek. A gyanú szerint Hajdu János azt az utasítást adta, hogy az Ausztriából Magyarországon keresztül Ukrajnába tartó, nagy mennyiségű készpénzt és befektetési aranyat szállító járműveket állítsák meg, az ukrán állampolgárokat pedig bűncselekmény gyanújá...

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

balatonica.hu

novekedes.hu