Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes volt rendeletben megtiltani a szolidaritási adó ellen indított pereket
Karácsony Gergely győzelmet hirdetett.
- Hirdetés -
Karácsony Gergely győzelmet hirdetett.
Az ellenzéki képviselők a törvény megsemmisítését kérik.
A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója 46 oldalas indítványban támadta meg az általuk ÁVH-nak nevezett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállításáról szóló törvényt.
A képviselők megtudhatták, hogy az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a magyar jogállamisági reformfolyamatot.
A többség szerint jól intézte a Tisza Párt az államfőváltást.
A többség szerint jól intézte a Tiszta Párt az államfőváltást.
A többség szerint Sulyok leváltását is jól menedzselte a Tisza. Publicus: A magyarok többsége lecserélné az alaptörvényt
Az alkotmányos fékek és ellensúlyok szerepéről sokat elárul, hogyan viszonyul egy ország az alkotmánybíróságához. Míg Magyarországon szűkült az alkotmánymódosítások kontrollja, Németországban éppen…
A korábbi legfőbb ügyész most az AB elnöki tisztségétől búcsúzik.
Lejárt az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének és három alkotmánybírónak a megbízatása kedden. A júliusban elfogadott 17. alaptörvény-módosítás kimondta, hogy „az Alkotmánybíróság tagjának megbízatása a…
Több mint harminc törvény, két Alaptörvény-módosítás és számos, Magyarország megújítását szolgáló döntés az új, Tisza-többségű Országgyűlés első száz napjának mérlege – közölte a kormánypárti…
Eldőlt a 17. Alaptörvény-módosítás egyik legfontosabb jogvitája: mindhárom panaszt elutasították.
A hír kapcsán Lomnici Zoltán alkotmányjogász mondott kommentárt.
Három kulcsfontosságú témát tárgyal hétfői teljes ülésén az Alkotmánybíróság. Mind a három a tizenhetedik alkotmánymódosítás valamelyik rendelkezéséhez kapcsolódik, azok alkotmányosságát vizsgálja…
Szentpéteri Nagy Richard szerint a késlekedés arra utalhat, hogy a testületen belül vita alakult ki. Az alkotmányjogász még mindig nagyobb esélyt ad rá, hogy elutasítják a Fidesz indítványát, de ha…
Nem egy gyorsan lezárható jogalkotási feladatra, hanem hosszú társadalmi és politikai folyamatra lenne szükség egy új magyar alkotmány megszületéséhez – hangzott el a KlikkTV Alkotmányozás című…
A Fidesz és a KDNP fordult a taláros testülethez.
XIV. Leó új Alaptörvényt bocsát ki, amely a 2023-as szöveg helyébe lép, hogy megfeleljen azon szükségletnek, miszerint „szem előtt kell tartani a kormányzás új követelményeit és az elmúlt években…
Takács Péter hangsúlyozta: azért fordultak az Alkotmánybírósághoz az alaptörvény 17. módosítása miatt, mert szerintük eljárási szabálytalanság történt.
Tőkés László beszédében egyebek mellett közölte: az adatok tanúsítják, hogy a romániai magyarság Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé tartozik. Adózzunk a részvét néma csendjével veszélyeztetett…
Sulyok Tamás július 18-án írta alá az elmozdításáról is szóló 17. alaptörvény-módosítást.
Utólagos normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a Fidesz–KDNP 50 képviselője az Alaptörvény 17. módosításának azon részei miatt, amelyek a köztársasági elnöki megbízatás megszűnéséről szólnak.
Utólagos normakontroll iránti indítványt adtak be.
A kulcsszó: utólagos normakontroll.
Többek között a köztársasági elnöki megbízatás megszűnéséről szóló részt kifogásolják.
Utólagos normakontroll iránti indítványt adott be a Fidesz–KDNP ötven képviselője az Alaptörvény 17. módosításának azon részei miatt, amelyek a köztársasági elnöki megbízatás megszűnéséről szólnak.
Az Alkotmánybíróságra beadott indítványuk a köztársasági elnök eltávolításának felülbírálatát kéri.
A Fidesz több közjogi eljárásban sem kíván részt venni.
A közeljövőben tárgyalhat a módosításról az Országgyűlés.
A tervek szerint 2026 őszén módosíthatják az alaptörvényt és megalkothatják az európai ügyész, illetve a delegált európai ügyészek kiválasztásának szabályait. A csatlakozás részletszabályait…
Ezúttal az Európai Ügyészséghez való csatlakozás miatt.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszert, amelyet megfogalmazásuk szerint a kormány…
A párt közleménye szerint az Alaptörvény-módosítás óta Magyarország már nem demokratikus jogállam, ellenállást hirdetnek.
A kormányfő szerint nem népszavazásszerű véleménykérésről, hanem ajánlások gyűjtéséről van szó.
Az Alaptörvény 17. módosításának elfogadása után megkezdődött az új köztársasági elnök megválasztásának folyamata. Ezzel párhuzamosan több adóügyi és költségvetési reformjavaslat is a parlament elé…
Az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását, amely július 19-én hatályba is lépett. A módosítás számos alapvető állami intézmény működését érintő átfogó reformcsomagot…
Szombaton Sulyok Tamás államfő aláírta az alaptörvény módosítását, így hétfőtől Forsthoffer Ágnes házelnök tölti be ideiglenesen a köztársasági elnöki posztot. Távozik az Alkotmánybíróság öt tagja…
Az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását, miközben a kormány több új gazdaságfejlesztési és technológiai programot indított el.
Megjelent az alaptörvény 17. módosítása szombat este a Magyar Közlönyben, így hivatalosan is kihirdették a jogszabályt. Sulyok Tamás köztársasági elnök nem sokkal korábban jelentette be, hogy aláírja…
Sulyok Tamás tegnap aláírta a tizenhetedik alaptörvény-módosítást, vagyis azt a dokumentumot is, amely megteremtette saját eltávolításának lehetőségét. Nem sokkal később külön elnöki határozatban…
Sulyok Tamás köztársasági elnök nemcsak videóüzenetben bírálta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását: az annak kihirdetéséről szóló elnöki határozatban is rögzítette „súlyos tartalmi…
Megjelent a Magyar Közlönyben az Alaptörvény 17. módosítása, amelynek kihirdetésével hivatalossá váltak az államfői megbízatást és több fontos közjogi szabályt A Kihirdették az Alaptörvény 17…
Bár aláírta az Országgyűlés által elfogadott alaptörvény-módosítást, és ezzel félreállítota magát az útból, Sulyok Tamás köztársasági elnök külön határozatban fejtette ki súlyos aggályait. A távozó…
A miniszterelnök már a kampány során elszámoltatásokat ígért, győzelmi beszédében pedig név szerint lemondásra szólított fel több közjogi méltóságot
Sulyok Tamás végül aláírta az elmozdítását célzó jogszabályt, de súlyos aggályait külön határozatban is összegezte.
Ritka pillanat, hogy határozatban tiltakozik valami ellen az elnök, amit amúgy aláírt.
Megjelent az alaptörvény 17. módosítása szombat este a Magyar Közlönyben, így hivatalosan is kihirdették a jogszabályt.
Megjelent a Magyar Közlönyben az Alaptörvény 17. módosítása. A jogszabály alapján megszűnik a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása, új államfőt választ az Országgyűlés, és több fontos változás is…
Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény 17. módosítását, amely hétfőtől megszünteti köztársasági elnöki mandátumát, egyben számos más alkotmányos szabályt is átalakít.
- Hirdetés -