Navracsics: Nem hozott áttörést a Fidesz kongresszusa, a párt jövője továbbra is nyitott kérdés
Kritikus hangvételű értékelést tett közzé a Fidesz szombati tisztújító kongresszusáról Navracsics Tibor. Az egykori miniszter szerint a rendezvény ugyan felmutatott biztató jeleket, de semmiképpen sem nevezhető áttörésnek, és a párt előtt álló legfontosabb kérdések továbbra is megválaszolatlanok maradtak. Navracsics vasárnap reggeli bejegyzésében úgy fogalmazott: „semmi olyan nem történt, ami nagyon hosszú értékelés után kiáltana”, majd röviden összefoglalta, mit tart a kongresszus legfontosabb tanulságainak. A politikus a pozitívumok között három új elnökségi tagot emelt ki: Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint szerinte olyan felkészült és hiteles szereplők, akik új irányokat és új gondolatokat hozhatnak a pártba. Különösen Kreicsi Bálint munkáját méltatta, aki meglátása szerint azt a polgári Magyarország-eszményt képviseli, amelyet ő maga is fontosnak tart. A volt miniszter ugyanakkor nem rejtette véka alá csalódottságát sem. Szerinte a kongresszus nem hozta el azt a fordu...
- Hirdetés -
