Azt hiszem, megállapíthatom, hogy szeretem a végleteket az autózásban. Szeretem, ha egy autó célgépnek épül: terepre, pályára, stb. Szeretem, ha valami kompromisszummentesen mindenből a legjobbat akarja nyújtani: ezt a prémium autók tudják a legjobban. Ugyanakkor azt is szeretem, ha valami őszintén egyszerű és megfizethető akar lenni, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a modern autózást, miközben okos és praktikus megoldásokkal igyekszek valami élhetőt kihozni a felhasználók számára a szűk paraméterekből. És az a helyzet, hogy ezt ma senki sem csinálja jobban a Daciánál. Nem véletlen, hogy az anyacég Renault Csoport is egyre több teret enged nekik, például a hétüléses Joggerrel, a hamarosan érkező, szinte kombi kasznis Strikerrel, vagy mostani tesztalanyommal, a Bigsterrel. Ezek az autók mind ugyanarra a CMF-B LS, azaz olcsósított kisautó padlólemezre érkeznek, mégis mind teljesen más karakterrel. A Bigster esetében például egy teljes értékű nagy testvért szántak a mára autóipar...