Van valami furcsa abban, amikor egy film teljesen abszurd helyzetből indul – mondjuk egy várost elönt a víz, és cápák úsznak végig a főutcán –, és mégis működni kezd. A Haragos természet pont ilyen: egyszerre túlzó és ijesztően ismerős, mert valahol a háttérben ott van az érzés, hogy a katasztrófa már nem fikció, csak egy kicsit el van tolva. És ha ez a fajta „mi lenne, ha” világ besz...