Sokan úgy képzelik a nyugdíjat, mint egy hosszú sóhajtás utáni megérkezést. Végre nincs határidő, nincs főnök, nincs reggeli rohanás. Egy friss személyes beszámoló azonban arra mutat rá: a felszabadultság érzése gyakran egészen másként érkezik meg. Nem megkönnyebbülésként, hanem zavarba ejtő tétlenség formájában. „65 éves vagyok, és negyven évig hittem, hogy a nyugdíj megkönnyebbülést fog hozni”