Elsőként az Oázis című művét láttam a Light Art Museumban. Akkor nagyon lenyűgözött, hogy Sztojánovits Andrea fényinstallációjában a színátmenetek lassú, meditatív hullámzása olyan optikai illúziót teremt, amely megpihentet és lelassít. Ha pedig végigtekintünk a munkásságán, akkor világossá válik, hogy a képzőművész minden munkája egy hasonlóan finoman felépített helyzet, ahol a befogadás nem „üzenet”, hanem affektív tapasztalat: a nézőben létrejövő érzet a mű szerves része.