Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Tavasztól új munkarendet vezetnek be a mentőknél

Beteghez vidéken 15, Budapesten átlagosan 25 perc alatt ér ki a mentő, állítja Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő. Egyúttal emlékeztet rá, hogy a nyugat-európai adatok szerint ez az idő állítólag mindössze 7-8 perc. A mentőszolgálat szóvivője tiltakozik, szerinte egyszerű lejárató kampányt folytat az, aki úgy véli, hogy Magyarországon a kelleténél lassabban reagál a riasztásokra az Országos Mentőszolgálat. Azt a szóvivő sem tagadja, hogy az irányítók időnként tévednek, hibásan értékelik a bejelentést, késlekednek akkor is, amikor életveszélyes állapotú betegnek kellene segíteni. „Ez bármikor, bárhol előfordulhat, de még nem jelenti azt, hogy rendszerszintű hibákról lenne szó” – közölte Győrfi Pál, aki elismeri, hogy a fővárosi sürgősségi ügyelet ellátását már régóta csak a vidéki mentőegységek ideiglenes átvezénylésével lehet megoldani. Ennek terheit most az OMSZ vezetése úgy próbálja szétteríteni, hogy minden régióból minden nap kötelezően Budapestre kell majd küldeni négy mentő...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

atv.hu

Újraindult a Médiapiac szaklap

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu