Városi díjakra várják a jelöléseket Szolnokon
Október 31-ig lehet javaslatot tenni Szolnok öt városi elismerésére – olvasható Szolnok Megyei Jogú Város hivatalos honlapján. A Városi díjakra várják a jelöléseket Szolnokon bejegyzés először…
- Hirdetés -
Október 31-ig lehet javaslatot tenni Szolnok öt városi elismerésére – olvasható Szolnok Megyei Jogú Város hivatalos honlapján. A Városi díjakra várják a jelöléseket Szolnokon bejegyzés először…
A bajnoki ezüstérmes NHSZ-Szolnoki Olajbányász 17 ponttal kikapott a román Dinamo Bucuresti vendégeként.
Két helyen is dolgoznak a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. munkatársai.
A második negyed közepétől a román csapat kezében volt végig a mérkőzés sorsa.
KEZDÉS: 18.00. A Tisza-partiak kedden a Marian Cozmáról elnevezett sportcsarnokban lépnek pályára.
A kör viszont majd csak október 20-án fejeződik be.
Harmadik alkalommal rendeztek közös kutyasétáltatást Szolnokon a rendőrség bűnmegelőzési munkatársai október 9-én. A Rendőrökkel sétáltak a gazdik és kutyáik Szolnokon bejegyzés először…
Több héten keresztül lesznek tervezett áramszünetek Szolnokon. Mutatjuk az érintett utcákat.
Három versenyfilm öt látványtervezője osztja meg tapasztalatait az Alexandre Trauner Art/Film Festival idei szakmai programjában. A Nemzetközi látványtervezők találkoznak Szolnokon az ATAFF-on…
A teljes szolnoki okos zebra program összköltsége több mint 116 millió forint.
Az Alexandre Trauner Art/Film Festival (ATAFF) 2026. október 13. és 18. között ismét a látványtervezést helyezi a figyelem középpontjába, folytatva azt az egyedülálló fesztiválhagyományt, amelynek…
Kevesebb a munkakereső, de vajon könnyebb is elhelyezkedni? Megnéztük, mi a helyzet megyénkben.
Már a képviselők között is kérdéseket vet fel a szolnoki adóemelés terve.
Már az óvodásoknak is tanítják, de még a szakembereknek sem árt újra átvenni a szabályait.
Bátran mutatja meg magát a furán-foltos bébi láma, de októberben nem mindegy, mikor megyünk hozzá.
Az ősznyitó turné földrajzi és kulturális íve önmagában is felért egy mesterhármassal.
Álmai fizetését kapta meg a könyvelő hibája miatt. Véletlenül tízszeres fizetést kapott egy szolnoki férfi: három nap alatt eltapsolta
Élete fizetésemelését kapta meg véletlenül, de a történetnek csúnya vége lett.
Szakmai tevékenysége kulcsfontosságú szerepet játszik Szolnok kulturális életének működésében.
Öt kötetben elevenedhetnek meg egy város sorsfordító évszázadai.
A rendezvény előtt ingyenes vérnyomás- és vércukorszint-mérésre is lehetőség nyílt.
A köztisztaságról, a hulladékkezelésről és a társasházak környezetének rendezettségéről is egyeztetnek október 15-én a szolnoki Városházán. A Egyeztetésre hívják a társasházi közös képviselőket…
Tíz pontos vereséget szenvedett a Szolnok férfi kosárlabda-csapata az Európa Kupa 1. körében.
A tíz pont különbséggel nyerő lengyeleknél Trazarien White 43 pontig jutott.
Trazarien White 43 pontig jutott.
Szolnokon is megemlékeztek október 6-án az aradi vértanúkról.
Az ünnepség középpontjában az idősebb nemzedék iránti tisztelet állt.
Több mint nyolcvan őstermelő, kistermelő és kézműves portékái, diós finomságok és családi programok várják az érdeklődőket. A DUNSZT Szolnokon: a dió lesz a főszereplő vasárnap a helyi termékek…
Késnek a vonatok a Budapest–Újszász–Szolnok vonalon, miután a Záhonyból 5.28-kor a Nyugati pályaudvarra elindult Nyírség-Kraszna InterCity (IC 619) Rákoson, a Jászberényi úti vasúti átjáróban egy…
Már csak két hónapot kellett volna kibírnia vezetés nélkül, de nem ment.
Több ezer évet átfogó régészeti leletegyüttest, köztük egy 1562-ben épült török kori híd maradványait vizsgálták meg a szakemberek a Tisza kiszáradt medrében Szolnoknál. Ahogy arról a Szoljon…
Kedden este megkezdi szereplését az Európa Kupában a Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabda-csapata.
Pénteken folytatódik a bajnokság.
Szolnokon egy elektronikai áruház vészkijáratát feszítővassal akarták kinyitni a román besurranó tolvajok.
Több mint 13 kilométeren végeznek vágány- és váltószabályozást a Hatvan-Szolnok vasútvonal tíznapos karbantartása során. A beavatkozásokkal közel öt kilométeren szüntetik meg a sebességkorlátozásokat.
Fazekas Magdolna kilencvenhárom éves volt.
Egy nappal korábban játszik Bukarestben a csapat.
A szolnoki őszi szél különleges kihívások elé állítja a közlekedőket, különösen a Tisza-menti hidakon és a nyílt szakaszokon. Ismerd meg a meteorológiai hátteret és a biztonságos vezetés fortélyait a…
A vártnál sokkal nehezebben győzött a Szolnok kosárlabda-csapata az NKA Universitas Pécs otthonában.
Dobozok, zsákok és kesztyűk mindenütt: Szolnokon már pörög az országos készülődés.
Szinte napra pontosan harminc éve indult el a Béres Csepp gyártása a Béres Gyógyszergyár szolnoki gyárában. Az 1996-ban 60 munkatárssal, 925 m2 gyártóterületen és négy termékkel induló üzem mára 372…
Idei harmadik győzelmét is megszerezte a Szolnoki Dózsa vízilabda-csapata az OB I.-es bajnokságban.
Szinte napra pontosan harminc éve indult el a Béres Csepp gyártása a Béres Gyógyszergyár szolnoki gyárában. A Négy termékkel indult, ma már közel 200-féle készítményt gyárt Szolnokon a Béres…
Átvizsgálták a szolnoki katonai beruházást, több milliárd forintnyi tételt húznának ki belőle.
Október 10-én 16 óráig várják a szolnokiak észrevételeit és javaslatait a város felülvizsgált klímastratégiájához. Az adatlap online elérhető. A Várják a szolnokiak véleményét a város felülvizsgált…
A tájékoztatás szerint a szolgáltatás 2026. október 5-től, hétfőtől vehető igénybe.
"Döbbenetes mértékű" pénzherdálásra és felesleges beruházásokra bukkantunk a szolnoki különleges erők laktanyájának felújításánál - közölte Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a…
„Döbbenetes mértékű” pénzherdálásra és felesleges beruházásokra bukkantunk a szolnoki különleges erők laktanyájának felújításánál – közölte Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a…
Szerinte a beszerzésen indokolatlanul nagyot szakít a Mészáros Lőrinchez köthető ZÁÉV, ráadásul úgy látja, hogy a különleges műveleti katonáknak nincs szüksége sötétített üvegre.
Tizenkét érmet szereztek a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola evezősei a diákolimpián és a MEFOB-on.
- Hirdetés -