A királyi család híres arról, hogy különc becenéven szólítják egymást, és ez általában inkább kedves belsős vicceken alapszik, mint bántó gúnyolódáson. Vagy éppen egy-egy találó becézésen keresztül szeretnék kifejezésre juttatni, milyen nagyra értékelnek egymásban bizonyos tulajdonságokat. Károly király számára viszont úgy tűnik, jóval fontosabb volt a jelentés, mint maga a hangzás.