Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Hargita Népe: „Máj kell, Jackson”

„A bőrfakító Michael Jackson minél fehérebb lett, annál feketébbé vált” – írta a The Guardian, miután a Black or White az első olyan amerikai szám lett Elvis Presley 1960-as It’s Now or Neverje óta, amely egyből a brit slágerlista élére ugrott. Ez 1991 novemberében történt, majd december 7-én Amerikában is az élre állt – aztán hét hetet töltött a topon – a nevezetes Jackson-dal.A berobbanást elősegítette, hogy a szám videóklipjét 27 országban mutatták be egyszerre, kivágva belőle az utolsó négy percet, amelyet a Los Angeles Times „töméntelen káosznak” minősített. A videóhoz előírás is tartozott: bármely társaságnak, amely a klipet sugározni kívánta, Jacksont „a pop királyának” kellett neveznie. A dal a Dangerous című albumon jelent meg. Az LP egy héttel azután, hogy a kislemezen is kiadott Black or White-ból listavezető lett, szintén az első helyre került a hosszan játszók rangsorában.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

atv.hu

10perc.hu

Tökéletes ünnepi vacsora

Így készíthünk hógömböt házilag