Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Megszerezné a magyar állam a Strabag tulajdonrészét a GySEV-ben

Frisítés: Pénteki lapértesülések szerint a tranzakció már meg is történt, vagyis az állam megszerezte a Strabag tulajdonrészét. Korábban írtuk: Lázár János közölte: a magyar tulajdonos jogainak helyreállítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügylethez. "Újabb kétharmad! Végre a helyére kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is. Miénk lehet a döntő szó" - írta a miniszter. A miniszter bejegyzésében emlékeztetett, a cégben már eddig is többségi magyar tulajdoni arány volt, ám megfogalmazása szerint korábban olyan előnytelen szerződést kötöttek az osztrákokkal, ami indokolatlan hátrányt okozott a magyar félnek. Amíg a magyar állam egyre több pénzt fektetett be a GySEV-be, az osztrákok nem teljesítették a rájuk eső tőkeemelést és megmaradt a vétójoguk, a magyar befolyás pedig nem növekedett - tette hozzá. Lázár János azt írta, "a nemzeti kormány nem nyugodott bele abba, ho...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu