Házhoz viszik a mellrákszűrést, Somogyban is életeket menthetnek a különleges buszok
Emlőkszűrést is végeznek majd szűrőbuszon. Az ország legszegényebb pontajira érkezik a segíetség.
- Hirdetés -
Emlőkszűrést is végeznek majd szűrőbuszon. Az ország legszegényebb pontajira érkezik a segíetség.
Közös edzéssel és adománygyűjtéssel kapcsolódott Szeged a mellrák elleni küzdelem hónapjához.
A mellrák megelőzéséről szólt a Pink Október kiskunhalasi akciója is.
A mellrákról számos tévhit kering, amelyek miatt egyes tüneteket könnyen félreérthetünk. Nézzük, mi igaz, és mi nem!
A mellrák elleni küzdelem és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára hívták fel a figyelmet szombat délelőtt Pakson.
Annának egy kitapintható csomóval kezdődő története sok mellrákkal küzdő betegnek adhat erőt
Szakmai előadások, zene és tánc, majd a közös séta várja a résztvevőket Dunaújvárosban.
Hogyan lehet a félelem helyett a cselekvésre koncentrálni?
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelyhez idén is csatlakozott a Napfény Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesülete. A keddi rózsaszín sétán mintegy százan indultak el az Erzsébet…
Továbbra is lehet jelentkezni mammográfiás szűrővizsgálatra családorvosi vagy szakorvosi beutalóval.
Minden évben október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amikor nagyobb figyelem irányul az egészségtudatosságra, a korai felismerés és a szűrések fontosságára. Mit tehetünk saját magunkért és az…
Magyarországon a szűrésre jogosult nők mindössze 27,2 százaléka vett részt mammográfiás vizsgálaton az előző két évben, írja az Economx.
A program októberben indult.
Megdöbbentő képet mutatnak az uniós mellrákszűrési adatok: Magyarországon a szűrésre jogosult nők mindössze 27,2 százaléka vett részt mammográfiás vizsgálaton az előző két évben. Ez azt jelenti, hogy…
Együtt indultak el, hogy megmutassák: a nehéz pillanatokban sem marad senki egyedül.
Romániában a nőknél ez a leggyakoribb daganatos megbetegedés. Ennek ellenére az országban kevés a mammográfia elvégzéhez szükséges készülék.
Amanda Peet egy szokatlan változás miatt fordult orvoshoz, története pedig a mellráktudatosság hónapjában arra emlékeztet, hogy nem csak egy kitapintható csomó jelezhet problémát.
A mellrák megelőzésére és a korai felismerés fontosságára hívták fel a figyelmet Nagykanizsán.
A WHO 2026-os összefoglalója szerint az esetek mintegy 80%-ában a nemen és az életkoron kívül nincs A mellrák mindannyiunk ügye
A korán felismert emlőrák jóval nagyobb eséllyel gyógyítható, miközben a vizsgálat körül még mindig rengeteg tévhit és félelem él. Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, fő üzenete pedig…
Magyarországon évente több mint nyolcezer új mellrákos esetet diagnosztizálnak, miközben az ingyenes mammográfiás szűrésen a jogosult nőknek még a fele sem vesz részt. A betegség ráadásul egyre…
Sokan még mindig azért maradnak távol a mammográfiától, mert attól tartanak, hogy a vizsgálat fájdalommal jár. Pedig a ma végzett vizsgálatokra – hála a korszerűbb gépeknek – sokkal inkább jellemző…
Az emlőrák kapcsán minden élethelyzet más, de a közös pont ugyanaz: a cselekvés sokszor egy egyszerű, hétköznapi döntéssel kezdődik. Nem kell az egész utat látni: a mellrák elleni küzdelem a…
Rózsaszín szalagokkal, lufikkal, összefogással indult séta Mosonmagyaróváron múlt vasárnap
A rendezvény évről-évre a mellrák elleni küzdelemre világít rá.
Mellrákszűrés az EU-ban: helyzetkép.
Ritka, de férfiaknál is kialakulhat mellrák. Egy friss kutatás megmutatja, kiknél lehet magasabb a kockázat.
Szombat este egy egészségtudatossági rendezvény idejére lezárják a Lánchidat. A 16-os busz rövidebb útvonalon, négy másik járat az Erzsébet hídon jár.
A mellrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése, évente több ezer nőnél diagnosztizálják. Bár a betegségről rengeteg információ áll rendelkezésre, mégis sok nő nem tud a mellrák minden…
Románia az Európai Unió azon tagállami közé tartozik, ahol lakosságarányosan számítva nagyon kevés mamográf van, derül ki az Eurostat legfrissebb, pénteken közzétett adataiból.
A mellrák korai felismerésétől a diagnózison át a megfelelő kezelésig minden időben megtett lépés számít, a szűrésnek akkor van jelentősége, amikor valaki egészségesnek érzi magát - hívja f
A szűrés fontosságára hívták fel a figyelmet.
A szűrés fontosságára hívták fel a figyelmet.
A hátrányos helyzetű településeken élő nők egészségmegőrzését szolgálja az a közös mellrák-prevenciós program, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a higiéniai papírtermékeket gyártó…
Új mellrákprevenciós programot indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Új mellrákprevenciós programot indít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.
Tévhitek és mítoszok a mellrák körül.
A Máltai Szeretetszolgálat és a Vajda-Papír ingyenes, egész évben elérhető programja konzultációt és emlővizsgálatot visz a hátrányos helyzetű településekre.
A szervezők, támogatók és a szakmai képviselők ígérete szerint ismét fontos, tudásbővítő rendezvény lesz a III. Figyelj Rá(n)k! elnevezésű esemény. Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ennek…
A Testi–Lelki Egészségfejlesztési Központ a Mellrák elleni küzdelem világnapján október 1-én idén is figyelemfelhívó és prevenciós programot szervezett. Az esemény célja volt, hogy közérthető…
Újabb szintre emelte létfontosságú misszióját a Máltai Szeretetszolgálat.
Az emlőrák alattomos betegség, amely sokáig észrevétlen maradhat. A korai stádiumban gyakran nincs fájdalom, tapintható csomó vagy egyéb észlelhető tünet – ezért különösen fontos a szűrővizsgálat…
A hátrányos helyzetű, legszegényebb településeken élő nők lakóhelyük és szociális körülményeik miatt gyakran nehezebben jutnak hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Ezt a helyzetet igyekszik enyhíteni a…
Mellrákprevenciós mobil programot indít a legszegényebb településeken élő nők számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír októberben, a mellrák elleni…
Mellrákprevenciós mobil programot indít a legszegényebb településeken élő nők számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír októberben.
Új mellrák-prevenciós program indul Magyarország hátrányos helyzetű településein: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vajda-Papír együttműködésében 12 mobil egészségügyi rendelővel viszik közelebb…
A Primark október 1-én indítja el, a mellrákkal kapcsolatos tudatosságot növelő kampányát. A kampány a rendszeres önvizsgálat fontosságára és a mellrák minden szakaszában szükséges támogatásra hívja…
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Vajda-Papír közös kezdeményezése a legszegényebb településeken élő nők számára teszi elérhetővé a mellrákprevenciós szűréseket.
A Vajda-Papír Pink Think kezdeményezése új szerepet ad az Ooops! egyes termékeinek: a csomagolás nemcsak egy társadalmi ügyre hívja fel a figyelmet, hanem edukációs felületként is működik. A…
- Hirdetés -