Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Történelmi: a legtöbben a Partizánnak ajánlották fel adójuk 1%-át!

Felkerült a NAV honlapjára, melyik civil szervezet mennyi pénzt kapott a tavalyi 1 százalékos felajánlásokból - vette észre a Telex. A listán több tízezer közhasznú szervezet szerepel, melyek többsége néhány tízezer vagy néhány százezer forintnyi felajánlást kapott, van viszont több mint száz olyan szervezet is, amely tízmillió forintnál nagyobb összeget zsebelhet be. Az első helyeken komoly átrendeződés történt: míg tavaly az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta a legtöbb felajánlást, és a Heim Pál Gyermekkórház volt a második helyen, most a tavaly még harmadik Partizán kapta a legtöbb és a legnagyobb értékű felajánlást. 36978 ember "küldött" a Partizánt működtető alapítváynak 416 389 329 forintot. A tavalyi év után 1,77 millióan adtak le egy százalékos nyilatkozatot, ami nagyjából megegyezik azzal, amennyien egy évvel korábban rendelkeztek adójuk egy százalékáról. Ők most összesen 17 milliárd forint sorsáról dönthettek, ami nagyjából az általános béremelkedés mértékével haladj...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

Kamatot csökkentett az EKB

Megbüntették a TV2-t és a TV2 Playt

vasarnap.hu

10perc.hu

Vettel újra a Forma-1-ben?