Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Egy újabb ezres rekorder

A szokásos forgatókönyvvel indult, több versenyautós tapasztalattal rendelkező mérnök elhatározta, hogy megveri a legmenőbbeket. Öt éve neki is álltak a projektnek, ami némi csúszással az idei évben lett széria érett. Vázlatok, prototípusok és több ezer tesztkilométer után augusztus utolsó napjára ígérik a hivatalos premiert, de a cég már közölt néhány fotót, adatot első modelljéről. Élőben először a Salon Privé közönsége láthatja a végleges Naran változatot. A Naran Automotive 2020. novemberi tájékoztatójában még 1048 lóerős teljesítményt ígért, aztán addig faragták az A-modellt, hogy az idei premierre ennél is erősebb lett és a GT3-as osztályú négyüléses hiperkupé végül 1063 lóerősre izmosodott. Ennél is komolyabb az autó 1035 newtonméteres nyomatéka, amit a V8 hengeres dupla turbós benzinmotor produkál. Alaphelyzetben mind a négy kerék hajtott, de száraz pályán lekapcsolható az első tengely, így élvezhető a klasszikus hátsókerekes BMW-érzés. Nem véletlenül, hiszen az erőforrás ba...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Narendra Modi Kijevbe érkezett