Mi befolyásolhatja az Alzheimer-kór kialakulását?
Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja, amikor a figyelem világszerte erre a lassan, alattomosan kialakuló betegségre irányul. Bár az Alzheimer pontos okai máig nem teljesen tisztázottak, a…
- Hirdetés -
Szeptember 21. az Alzheimer-kór világnapja, amikor a figyelem világszerte erre a lassan, alattomosan kialakuló betegségre irányul. Bár az Alzheimer pontos okai máig nem teljesen tisztázottak, a…
Tavaly 12 173 új Alzheimer-kóros esetet regisztráltak a háziorvosok Romániában, ám a ténylegesen érintettek száma ennél lényegesen magasabb lehet.
A nyirokcsomók immunsejtjeinek gátlása megvédheti az agyat az Alzheimer-kór okozta károsodástól egy új kutatás szerint.
Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a…
Az Alzheimer-kór egyre több család mindennapjait érinti súlyosan: a fejlett országokban mára a 7. leggyakoribb haláloknak számít. Még sincs jelen olyan mértékben a közbeszédben, mint például a…
Egyetlen molekula lehet a betegség egyik kulcsa
Egy friss kutatás szerint bizonyos, mindössze néhány másodpercig tartó éjszakai mikroébredések gyakoribbak lehetnek azoknál a középkorú embereknél, akik genetikailag fogékonyabbak az Alzheimer-kórra.
Az APOE4 gén egy bizonyos fehérje túltermelésével zsugorítja és hiperaktívvá teszi az agysejteket még a tünetek megjelenése előtt.
Már jóval a betegségre jellemző amiloid-lerakódások előtt megjelennek az agyi elváltozások.
Amerikai kutatók szerint egy olyan immunsejt is felelős lehet az Alzheimer-kór kialakulásáért, ami a szervezet más részein található.
Doug Whitney családjában generációkon át szinte menetrendszerűen jelent meg a korai Alzheimer-kór. Az orvosok szerint 25 éve betegnek kellene lennie, mégsem alakult ki nála az Alzheimer-kór
Az Alzheimer-kór korai jele lehet a szemmozgás megváltozása. Egy kutatás szerint az eltérések már a memória romlása előtt megjelenhetnek. Ez a szemváltozás az Alzheimer-kór kezdetének a korai jele…
Az Alzheimer-kór első tünetei között nemcsak a memória romlása jelenhet meg. Előfordulhat, hogy egy családtag beszédén vesszük észre először. Mutatjuk, mire érdemes figyelni kezdetleges Alzheimer-kór…
Aggasztó összefüggéseket találtak.
Az Alzheimer-kór diagnosztikája látványos átalakuláson megy keresztül
A tünetmentes középkorúaknál a gyakori éjszakai mikroébredések a magasabb Alzheimer-kockázattal mutatnak összefüggést.
Lánya jelentette be a halálát.
Új szakmai elemzés szerint a vérátömlesztések során átadott fehérjék növelhetik bizonyos agyi megbetegedések és az Alzheimer-kór kockázatát.
Előzetesen nagyon félt attól, mi fog kiderülni a vizsgálat során. Bruce Willis lánya genetikai teszten esett át, hogy felmérjék nála az Alzheimer-kór kockázatát
A Szöuli Nemzeti Egyetem tudósai egy biztonságos, átlátszó OLED-szemüveget fejlesztettek ki, amely villódzó fényingerléssel szinkronizálja az agyhullámokat. A gammakilengések kiváltásával működő, nem…
A navigáció életmentő tud lenni egy ismeretlen városban, de nem biztos, hogy minden egyes úton érdemes vakon követni.
Az ösztrogéntartalmú hormonpótlás összefügghet a demencia és az Alzheimer-kór alacsonyabb kockázatával egy új kutatás szerint.
Fontos összefüggést találtak a tudósok a macskákat érintő demencia, valamint az embereket érintő betegség között. Friss tanulmányukból kiderül, miként válhat ez a hasznunkra.
Az esti rutin az alvás minőségén keresztül az agy egészségére is hathat. Mutatjuk, mely szokásokra érdemes figyelni a szakértők szerint.
Az esti rutin az alvás minőségén keresztül az agy egészségére is hathat. Mutatjuk, mely szokásokra érdemes figyelni a szakértők szerint.
Az Alzheimer-kór kezdeti tünetei könnyen összetéveszthetők a hétköznapi feledékenységgel, ezért sokáig észrevétlenek maradhatnak. Van azonban egy változás, amelyre különösen érdemes odafigyelni: ha…
Az időskori szellemi hanyatlás fő kiváltója az Alzheimer-kór
A túlsúly nemcsak a szívet és az anyagcserét veszélyeztetheti.
Tévhit, hogy minden a feledékenységgel kezdődik.
Az Alzheimer-kórról a legtöbben a memóriazavarokra és a feledékenységre asszociálnak. Egy kutatás eredményei szerint azonban már a memóriaproblémák megjelenése előtt is jelentkezhetnek figyelmeztető…
Az alkohol megzavarja a mikroglia – az agy immunsejtjeinek – működését
A fehérje szintje emelkedni kezdett
A mélyalvás ritmusát utánozza az az új eljárás, amely az agyi erek lüktetésével indítja be a szervezet természetes tisztítórendszerét. A kis létszámú vizsgálatban igazolt módszer a jövőben akár egy…
Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek…
A rutinszerű felnőttkori védőoltások – például a tetanusz, az influenza vagy az övsömör elleni vakcinák – a legfrissebb kutatások szerint meglepő módon jelentősen mérséklik az időskori demencia és az…
Egy új kutatás szerint a p-tau217 vérvizsgálat képes lehet előre jelezni az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát tünetmentes időseknél.
Teljesen más irányból közelítették meg a kezelést a kutatók.
Chesley Sullenberger maga számolt be az esetről
A magyar kutatók szerint az ételekben jelenlévő polifenolok nem csodaszerek, de ígéretes eszközei lehetnek az egészséges agyi öregedés támogatásának. Ez az étrend lehet a kulcs a demencia és az…
Holland kutatók szerint speciális agysejtek magyarázhatják, miért nem alakul ki mindenkinél demencia az Alzheimer-kór következtében.
Kiderült, hogy a tau nevű fehérje, melyet eddig főként az Alzheimer-kórral hoztak kapcsolatba, valójában kulcsszerepet tölt be a tartós emléknyomok kialakulásában. Egy új tanulmány szerint a tau…
Az Alzheimer-kór és a demencia világszerte egyre több család életét érinti, ezért minden új kutatási eredmény kiemelt figyelmet kap. Az Alzheimer-kór kapcsán régóta ismert, hogy a diagnosztizált…
Az új szabályokhoz és a változó körülményekhez való alkalmazkodás problémái már hónapokkal az Alzheimer-kór első memóriazavarai előtt jelentkezhetnek. Erre a következtetésre jutottak a tudósok, akik…
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben Japán kutatók szerint a BMP-fehérjék és az idegsejtképződés zavara is hozzájárulhat ahhoz, hogy az Alzheimer-kór gyakrabban…
A tudósok egy eddig ismeretlen sejthalál-folyamatot, a karyoptózist azonosították, amely kulcsszerepet játszhat az Alzheimer-kór és a frontotemporális demencia során bekövetkező agysejtvesztésben. A…
Egy alapvető élelmiszer, a tojás nagy segítséget jelenthet az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.
Találtak egy fontos eltérést a két nem között.
Mutatjuk a részleteket.
- Hirdetés -