Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Ha Orbánt kell menteni, a hűséges híveikre is lőnek

Az országot megrázó politikai válság volt a témája a KlikkTV elemző műsorának, a Heti Egyenlegnek. Kuncze Gábor volt belügyminiszter és Lakner Zoltán politológus, a Jelen című hetilap főszerkesztője a kegyelmi ügy politikai hatásáról beszélgetett Bánó Andrással. Kuncze szerint a kegyelmi ügyben a kormányzat kommunikációs gépezete totálisan csődöt mondott, a köztársasági elnököt és az igazságügyi minisztert kármentésként mondatták le, de ezzel együtt rájuk égett a történet, nem tudták sem megállítani, sem megoldani a helyzetet. A zavart főleg az okozta, hogy választ kell adni számtalan kérdésre és ezúttal nem lehet az egészet ráverni az ellenzékre. A volt belügyminiszter ijesztő elemnek tartotta, hogy közvélemény-kutatás formájában a Fidesz úgy tesz, mintha az emberektől várna megoldást, mert a súlyos ügyben nincs markáns erkölcsi véleménye. Orbán megint nem a lényegről, a gyerekek veszélyeztetéséről beszél, és mivel nem tud mit kezdeni egy súlyos erkölcsi problémával, a törvények sz...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Ilyés Márton kilép a Momentumból