Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, disszonáns csattanás, ahogy valaki teljes tenyérrel a billentyűkre csapott. Aztán egy fojtott zokogás, és a dal kezdődött elölről.