Suzukikat kínoztunk a ZalaZone-on, köztük az új Across-t is: előnyben a 4X4
A ZalaZone járműipari tesztpályán olyan körülmények között tehettük próbára az autókat, amilyenekkel egy hétköznapi tesztvezetésen ritkán találkozhatunk. Az illendően rövid elméleti bevezetőben megismerhettük a Suzuki összkerékhajtásának történetét, valamint az új Across modellt is bemutatták. A tölthető hibrid annyira új, hogy a tesztvezetés idején még nem is volt az országban magyar rendszámos autó belőle. Továbbá a Suzuki marketing vezetője, Varga András is a ZalaZone tesztpályán vezette először. Én a zöld csuklószalagos csoportba kerültem, az első feladatunk a vészfékezés volt, 60, 80 és 100 kilométeres tempóról. – Teljes erőből rúgjunk bele a fékpedálba és tartsuk az erőt egészen a megállásig – hangzott az instruktor utasítása. Ehhez sok ész nem kellett, az biztos, hogy ha saját autóval kell megcsinálnom ugyanezt, nemes egyszerűséggel megtagadom a parancsot. A Suzukik bírták, a gumik azért jól megszenvedték. A következő feladatnál finomítottak a célon, egy bóját kellett folyama...
- Hirdetés -
