Matilda, a kis lázadó Pozsonyba is eljutott
Matilda, a kis lázadó Pozsonyba is eljutott Juhász Katalin 2026. 09. 21., h - 13:19 Szombat óta a pozsonyi Nová scénán is látható az öt Tony-díjat begyűjtő Matilda című családi musical, amely Roald Dahl 1988-as sikerkönyvéből készült, és látszólag egyszerű gyerekmese: egy rendkívüli intelligenciájú kislány története, akit saját családja sem ért meg, a suliban pedig egy zsarnoki igazgatónő terrorizálja. Mire Matilda elsős lesz, már folyékonyan olvas felnőtt könyveket is, és lazán kiszámolja pár másodperc alatt, hogy mennyi 62225. Azt ugyan nem tudjuk meg, hogyan tett szert ennyi tudásra, ha a szülei megvetik a könyveket. Nem is kellene fennakadnunk ezen, ha elfogadjuk, hogy egy mesét látunk. A realisztikus vonal hangsúlyozása miatt azonban sajnos ez a tény egy kicsit zavaró – már a könyvben is. Rendbetették, amit lehetett A musical jóval sötétebb, felnőttesebb. A folyamatosan jelen lévő humor mögött ott a családi elhanyagolás, a tudás megvetése, az intézményi erőszak és az a gondolat...
- Hirdetés -
