A város szélén, ahol az utcai lámpák fénye már csak fáradt, hunyorgó szentjánosbogárként pislákol, most is ott ülök azon a régi, kopott padon. A kezeim – amelyek egykor hegedűn játszottak, és amelyekkel annyiszor töröltem le Éva könnycseppjeit – most remegve pihennek a térdemen.