Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Na, csak megszületett: a Kozármisleny idegenben, a Szentlőrinc otthon kezd!

Valamiért nehezen őröltek a malmok a Magyar Labdarúgó Szövetségben. A sorsolást tegnapra ígérték, akkor nem született meg, mára viszont végre világra jött a 2026/2027-es szezon programja. Itt volt az ideje, hiszen már egy hónap sincs vissza a rajtig: a csapatoknak is fel kell készülniük, és persze a szurkolók naptárába is be kell kerülniük a meccseknek. A legutóbbi idényt a negyedik helyen zárt HR-Rent Kozármisleny keménynek ígérkező idegenbeli csatával kezd, hiszen a Videoton FC Fehérvár vendége lesz. Czuczi Mátyás együttesének első hazai mérkőzése érdekesnek ígérkezik, ugyanis augusztus 2-án a harmadosztályból feljutó, szebb napokat is megélt Gyirmót FC Győr érkezik majd a Feleki Attiláról elnevezett sportközpontba. Ezt követően két idegenbeli meccs következik, a kék-fehérek Csákvárra és Kazincbarcikára utaznak, majd az ötödik fordulóban a Szegedet fogadják. A Szentlőrincnek ki kell majd használnia, hogy az első öt forduló során háromszor is hazai környezetben, saját szurkolói elő...

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

balatonica.hu

novekedes.hu