Bár az utcai élet nehézségei és megaláztatásai mély nyomot hagytak Szalay Krisztában, ez az élmény segítette abban, hogy még hitelesebben tudja megérteni és ábrázolni a hajléktalanok helyzetét. Egy alkalommal például, amikor egy nyugdíjas klub mosdóját szerette volna használni, nem engedték be, és a szégyenérzet miatt könnyeivel küszködött. A férje minden éjfélkor érte ment, hogy az éjszakát ne az utcán töltse, majd hajnalban visszavitte őt a helyszínre.