Van az a tavaszi pillanat, amikor kisüt a nap, az ember kilép a kertbe, mélyet szippant a levegőből, és már majdnem rohan is a vetőmagokért. Papíron minden stimmel: március vége vagy április eleje van, délután kellemes az idő, a kert hívogatónak tűnik. Aztán két hét múlva ott állunk a sorok fölött, és nem értjük, miért nem bújt ki semmi, vagy miért sínylődik a palánta, pedig „minden időben” került földbe.