Kicsit visszaesett, de továbbra is kétharmad közelében a Tisza
Magyar Péter pártjának népszerűsége továbbra is meghaladja az április 12-ei választási eredményét.
- Hirdetés -
Magyar Péter pártjának népszerűsége továbbra is meghaladja az április 12-ei választási eredményét.
Egyre költségesebb a háború.
Az alkotmányjogász szerint, ha egy autokratikus berendezkedés után át akarunk lépni egy alkotmányos rendszerbe, akkor a korábbi rendszert hosszú éveken át kiszolgáló szereplőket már a legelején el…
Ahol lesz, ott örülni fogunk a zivatarnak, esernyő nélkül ne induljunk el.
Lakásvásárláskor csak a magyarok negyede nem kényszerül kompromisszumokra. A pénzügyi korlátok miatt legtöbben a kívántnál kisebb vagy rosszabb ingatlant választottak. Értelemszerűen a magyarok…
Közel egymillió embernek adnak munkát a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások, foglalkoztatotti létszámuk pedig 2021 óta közel 27 ezer fővel nőtt – derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti A…
Jelentősek a nemi különbségek az elhízásnál.
A közösségen belüli összefogást, a jobboldal önvizsgálatának és újjászervezésének fontosságát, valamint a nemzeti érzelmű civilek feladatait hangsúlyozták a…
Igaz, tegnap az államfő más témában, de fogadta Magyar Pétert a Sándor-palotában.
A hazai közélet egyik legbefolyásosabb zenei figurája, Majka kíméletlenül nekiment a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, megkérdőjelezve a formáció politikai létjogosultságát és felelőssé téve őket a…
A nemzetközi utasok közel kétharmada már online veszi meg a jegyét – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebook-oldalán. Hegyi Zsolt tájékoztatása szerint az év első hét hónapjában…
A miniszterelnök szerint a Tisza Szigetek és az országgyűlési képviselőik által támogatott jelöltek fölényes, kétharmados győzelmet arattak a vasárnapi időközi önkormányzati választásokon, ahol négy…
Újabb választási eredmények miatt örülhet a TISZA: több településen is komoly fölénnyel nyertek a párt által támogatott jelöltek. Magyar Péter szerint a vasárnapi időközi választások egyértelmű…
Hegyi Zsolt szerint az adatok egyértelműen jelzik az utasok igényeinek változását
A nemzetközi utasok közel kétharmada már online veszi meg a jegyét - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebook-oldalán.
Ő lett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöke.
A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik.
A tudásod most főszerepbe kerül! Nemcsak szórakoztató, hanem igazi agytorna is vár rád.
Az állam viszi el a teljes fizetés csaknem kétharmadát, 2300 euróból 1400 eurót tesz zsebre Lajos P. János 2026. 08. 21., p - 11:14 Folyamatosan nő a lakosság adóterhelése, csak a fizetésünk 36…
Az európai uniós támogatási rendszer, a pályázati feltételek és a források elérhetőségének változása stratégiai megközelítést igényel a magyar kkv-szektortól. A K&H kkv bizalmi index legfrissebb…
Az elkövetők nevekhez, fizetési információkhoz, rendszámokhoz és a regisztráció napján érvényes lakcímekhez fértek hozzá a közlekedési hatóságnál.
A Reuters/Ipsos legfrissebb felmérése alapján Donald Trump elnöki tetszési indexe a jelenlegi ciklusának legalacsonyabb szintjére, 33%-ra esett vissza (a hónap eleji 35%-ról), míg az elégedetlenek…
Az ellenzéki Jog és Igazságosság párt javaslata, hogy kitoloncolják Lengyelországból a legális munkahellyel nem rendelkező, hadköteles ukrán férfiakat, széleskörű társadalmi támogatást kapott.
A lengyel Jog és Igazságosság (PiS) ellenzéki párt javaslatot tett a Lengyelországban tartózkodó, munkaviszonnyal nem rendelkező, hadköteles korú ukrán férfiak kitoloncolására. Az IBRiS…
A lengyelek közel 70%-a támogatja a munkanélküli ukrán férfiak kitoloncolását az országból.
Az analóg szolgáltatást főleg Észak-Európában számolják fel, itthon erre nincsenek tervek, de visszaszorulóban vannak azok a távközlési csomagok, amelyek miatt sok háztartás megtartotta a készüléket.
Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában…
Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti…
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke egy hónapja a Klubrádióban beszélt Sulyok Tamás eltávolításáról, a kétharmados felhatalmazás korlátairól és a képviselői mandátum időbeli korlátozásáról…
A leendő köztársasági elnök egy hónapja a Klubrádióban arról beszélt, Sulyok Tamás eltávolításával egyetért, a képviselői ciklus korlátozását viszont elfogadhatatlannak tartja.
Vona Gábor, a Második Reformkor (2RK) elnöke a Médiapiac podcastben Boros Tamás vendégeként éles kritikát fogalmazott meg a magyar politikai kultúráról. Az interjú apropóját az M1 Híradó…
A Tisza-kormány reformjai a függetlenség erősítését ígérik, de több ponton megőrzik a politikai döntések kulcsszerepét, ami hosszabb távon újra függőségi viszonyokat teremthet.
A kétharmados parlamenti többség korlátozása, a választási rendszer átalakítása és a politikai verseny újraszabása állhat a következő időszak egyik legfontosabb közjogi vitájának középpontjában. A…
A mentősök ismét a hőség egészségügyi következményeire figyelmeztetnek. Különösen sérülékenyek az idősek és a krónikus betegségben szenvedők. Erre a Szlovák Köztársaság Mentőszolgálatának Operatív…
Távozott Sulyok Tamás köztársasági elnök, Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész. Varga Zs. András, a Kúria elnöke azonban egyelőre hivatalban…
Hogyan lehet megakadályozni, hogy egyetlen politikai erő ismét korlátlan hatalomhoz jusson? Ez volt a központi kérdése annak a beszélgetésnek, amelyben Laczó Adrien ügyvéd, Fleck Zoltán…
Legszívesebben eltávolítanák hivatalából a bécsi parlament szélsőjobboldali elnökét, az alkotmány azonban ebben Ausztriában nem segít, mint teszi Budapesten a Magyar-kormánypárt kétharmados…
Semjén Zsolt szerint a kétharmados vereség új helyzetet teremtett, ezért a KDNP-nek egy arányos választási rendszerben önálló indulásra is fel kell készülnie. Az 1984 nyelvi hatalmi mechanizmusa azt…
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban, az év első felében pedig már 20 százalékos részesedés fölé jutottak. A dízelek iránt közben folyamatosan zuhan a kereslet.
Lemondott ugyan Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész, ám ettől még az ügyészi szervezet tagja maradna. Kivéve, ha a felmondási ideje alatt a Tisza-kétharmad kimondja a méltatlanságát, mert akkor nem…
A választás szabályainak átalakításáról beszélt Melléthei-Barna Márton. A Tisza Párt frakcióvezető-helyettese szerint másfél-két éven belül új választási törvényt fogadhatnak el, amelynek célja a…
A jelenlegi választási törvény alapján a szavazatok 50 százalékának elnyerése is elég a kétharmados többséghez, ezen változtatna a Tisza még 2030 előtt.
Melléthei-Barna Márton szerint Sulyok Tamás vagy aláírja az Alaptörvény-módosítást, vagy lemond.
Talán, ha nem az Xbox One egyik nyitócímének szánják, sokkal nagyobb játék és sokkal nagyobb siker lehetett volna belőle.
De az is lehet, hogy számodra tényleg csak ujjgyakorlat lesz ez a kvíz.
Jelentősen átalakul Budapest városképe október 1-től. Mi történt? A Fővárosi Közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, ami a jelenlegi 15 ezer plakáthelyből 10 ezret megszűntet október 1-től – írta meg…
- Hirdetés -