Ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között a Fradi!
Ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között a Fradi! Orosky Tamás 2026. 02. 26., cs - 19:53 Budapest Harmadszor is vendégül látta ebben az idényben a Ludogorec Razgradot a Ferencváros labdarúgócsapata, ezúttal az EL-playoff visszavágóján. Három a bolgár igazság? Mondhatni hazajár a Groupama Arénába a Ludogorec, a BL-selejtező és az EL-főtábla meccse után ezúttal utóbbi sorozat kieséses szakaszában érkeztek a magyar fővárosba a razgradiak. Akiket – halványuló emlékeink szerint – a mostani alkalommal kísértek el a legkevesebben. Legalábbis minimális mértékben voltak felszerelkezve zászlókkal és drapériákkal a vendégdrukkerek, egyedül kis dobszót lehetett hallani időnként a meglhetősen szellős szektorukból. Bár azt mindkét fél hangsúlyozta, a rekordot jelentő ötödik szezonbeli találkozójukon már kevés dologgal tudnák egymást meglepni, azért mindkét vezetőedző megkeverte a kártyáit. Robbie Keane csatárposzton cserélt, Kovacevic helyett Joseph került be a hazai kezdőbe, míg Per-Mat...
- Hirdetés -
