Nálunk a nappaliban rendszeresen forog egy láthatatlan western, két főszereplővel. Az egyik gyorsabb, a másik hangosabb. Az egyik szerint a másik „mindig direkt csinálja”, a másik szerint az egész „véletlen volt”. És valahol az ajtóban mindig ilyenkor ott állok én, mint egy alulfizetett seriff, aki próbál rendet tenni a saloonban.