Ezekre senki sem vágyik ősszel: rágcsálók, pókok és darazsak költözhetnek a lakásokba
A forró nyár után jön a feketeleves.
- Hirdetés -
A forró nyár után jön a feketeleves.
Sokáig küzdöttek érte, de már nem sikerült megmenteni.
Nyár elején alig vesszük észre őket. Szeptemberre viszont elég elővenni egy süteményt, gyümölcslevet vagy fagylaltot, és néhány perc múlva megérkezik az első fekete-sárga érdeklődő. Rövidesen már úgy…
Lódarazsak fészkeltek egy kanizsai iskola tetőszerkezetének ereszébe.
Lódarazsak fészkeltek egy kanizsai iskola tetőszerkezetének ereszébe.
Lódarazsak fészkeltek egy iskola tetőszerkezetének ereszében Nagykanizsán, az Erzsébet téren. A rovarok az intézmény környezetében közlekedőket, különösen a gyermekeket veszélyeztették, ezért az…
A nyár végén és az ősz elején nagyobb eséllyel találkozhatunk lódarázzsal, ráadásul ebben az időszakban a fészküket is aktívabban védik. Mutatjuk, mit érdemes tenni, ha egy ilyen rovar közel kerül…
Elszabadult lovaskocsi okozott riadalmat hétfő délelőtt Debrecen-Józsán. A megvadult ló a mögé kötött szekérrel együtt kezdett féktelen vágtába a kertvárosban, és csak az otthona közelében sikerült…
Veszélyes elemeket távolítottak el a középrigóci kollégiumból.
Ebben az időszakban megnő a találkozás esélye, és a lódarázs nem játék. Ha támadnak a lódarazsak: így védekezzünk ellenük
Már a mentőket is riasztani kellett.
Lódarazsak támadtak többször a turistákra a Kéktúra egyik útvonalán, az Ipoly-völgyi Különleges Mentők figyelmeztetést adott ki.
Az elmúlt napokban több alkalommal is lódarazsak támadtak kirándulókra a Romhány és Alsópetény között, az Országos Kéktúra útvonaláról elérhető Prónay-kilátónál - figyelmeztetik a kirándulókat az…
A kirándulókat arra kérik, mérlegeljék a kockázatot a fészek felszámolásáig, a terület jellege miatt ugyanis a segítség csak lassan tud megérkezni a helyszínre.
Míg a fügedarázs nem okoz kellemetlenséget a növény termesztőinek, addig a közönséges darázsfajok elűzése már komoly fejfájást eredményez. A fügét megvédheti ezzel az olcsó szerrel a darazsaktól…
Ezek a növények természetes segítséget jelenthetnek a darazsak ellen.
Hancsicsák József kártevőirtó szerint a száraz, meleg nyár pozitívan hatott a darazsakra.
Ne hagyd a hullott gyümölcsöt a fa alatt! Nemcsak darazsakat, de veszélyes betegségeket és kártevőket is vonzhat, sőt, akár a következő év termését is kockáztathatod vele.
Amíg tart a jó idő, addig szívesen vagyunk a szabadban: jöhet a kerti grillezés, a teraszon elfogyasztott reggeli vagy egy jó hangulatú családi ebéd. Van azonban egy apró kellemetlenség, ami könnyen…
A darazsak augusztusban még aktívabbak: ilyenkor a kertben rendszerint megjelennek, főként az édes gyümölcsök, italok és hulladék miatt. Megmutatjuk, mire érdemes figyelned, hogyan ismerheted fel a…
Elszaporodtak a darazsak a temető területén - fokozott óvatosságra int az üzemeltető.
Mutatjuk a leghatékonyabb darazsak elleni házi praktikákat!
A darazsak alapvetően hasznos ragadozók. Természetesen odakint, a kertben vagy a természetben. De a lakókörnyezetünkben, ami mondjuk egy terasz, egy verébdeszka alatti rész, vagy a gyermekek…
Házi praktika a fészeképítés megelőzésére.
A darazsak nyár végén gyakori vendégekké válhatnak a kertekben és a teraszokon, de létezik egy egyszerű házi praktika, amely segíthet távol tartani őket.
Eleged van a darazsakból? Így kerülheted el őket!
A földbe nyíló apró lyukak gyakran darazsakat rejtenek. Mielőtt bármilyen házi praktikát kipróbálnál, tudnod kell: ezek a rovarok veszélyesek is lehetnek! Ismerd fel, és figyelj ezekre, hogy…
A forró augusztusi napokon végre beérnek a gyümölcsök, előkerülnek a jeges üdítők, és sajnos a darazsak is elszaporodnak. De vajon mi csalogatja a kertedbe ezeket a szúrós kis betolakodókat?
Téged is bosszantanak, hogy még enni sem tudsz tőlük? Van megoldás.
A nyári időszakban gyakran jelennek meg darazsak a kertben vagy a teraszon, zavarva a kikapcsolódást és az étkezéseket. Szerencsére van megoldás: bizonyos illatos növények természetes módon riasztják…
Egy pofonegyszerű és kíméletes trükkel pillanatok alatt elűzhetjük a kerti partit vagy a szabadtéri étkezést megzavaró, hívatlan darazsakat.
Több ezer hívatlan „kolléga” jelent meg.
Habár kellemetlen vendégek a kertben, a darazsak kiirtása nem feltétlenül a legjobb megoldás. Néhány egyszerű, környezetbarát trükkel távol tarthatod őket anélkül, hogy ártanál ezeknek a hasznos…
A tikkasztó nyári napokon a bosszantó rovarok és veszélyes darazsak könnyen tönkretehetik a kerti pihenést. Mutatjuk a zseniális, filléres trükköt ellenük!
A darazsak a nyár folyamán okozhatnak kellemetlen meglepetést csípésükkel, de van néhány módszer, amivel távoltarthatjuk őket. Kellemetlen szomszédok: darazsak, és távoltartásuk lehetőségei
A darazsak nemcsak kellemetlenek, hanem a gyümölcsökben és a szőlőben is kárt tehetnek. Több egyszerű módszer is segít távol tartani őket a kerttől és tőled.
A darazsak megjelenése sokak számára a nyári pihenés végét jelenti, pedig néhány egyszerű, de következetesen betartott szabállyal jelentősen csökkenthető az esélye annak, hogy a kertben vagy a…
A legyek, a darazsak és a hangyák ritkán kedvelt vendégek. Nagyanyáink módszereivel azonban vegyszerek nélkül tarthatod távol őket!
Akit csípett már meg darázs vagy lódarázs, pontosan tudja, hogy nem egyszerű kellemetlenségről van szó. Egyetlen csípés is rendkívül fájdalmas lehet, az arra érzékenyeknél pedig súlyos, akár…
Szerencsére jól végződött az eset, ezt a kisfiú édesanyja mesélte el.
A darászirtók szerint nem érdemes házi praktikákhoz folyamodni.
A darazsak különösen nyár végén érdeklődhetnek az édes ételek és italok iránt, jelenlétük pedig pillanatok alatt elronthat egy kellemes kerti ebédet.
A darazsak nyáron könnyen megkeseríthetik a szabadtéri programokat, de egy egyszerű ruhaválasztási trükk segíthet távol tartani őket. Van egy szín, amellyel elkerülheted őket.
Biztos ismeri a többségüket.
A madarak, valamint a darazsak hamar felfedezik az édes, lédús terméseket, és néhány nap alatt jelentős kárt okozhatnak.
A nyári hónapok egyik kellemetlen velejárója, hogy a kertben, a teraszon vagy akár a konyha környékén egyre gyakrabban jelennek meg a darazsak. Egy pohár limonádé, egy szelet sütemény vagy egy kerti…
Ki ne ismerné azt a bosszantó helyzetet, amikor a gondosan megtervezett kerti sütögetést vagy a délutáni süteményezést darazsak hada zavarja meg? Ezek a szemtelen rovarok nemcsak a limonádét és a…
Megjelentek a lódarazsak a gyümölcsösödben? Mutatjuk, hogyan előzd meg a csípést, készíts csapdát, és mikor hívd a profi darázsirtót!
A darazsak tömegesen jelennek meg, s gyorsan elszaporodhatnak a házak körül, ha nem tesszük meg ezt.
- Hirdetés -