Jövő héten rendezik meg a IV. Budapest Állásbörzét a Biodómban
A fővárosi önkormányzat és a Budapest Esély Nonprofit Kft. közös szervezésében valósul meg a kétnapos esemény, amelyen számos ingyenes szolgáltatás is elérhető.
- Hirdetés -
A fővárosi önkormányzat és a Budapest Esély Nonprofit Kft. közös szervezésében valósul meg a kétnapos esemény, amelyen számos ingyenes szolgáltatás is elérhető.
A Biodómot csaknem 160 ezer látogató kereste fel a júliusi megnyitó óta, a létesítmény a legnagyobb kánikulában is üzemelt.
Július elején, több évnyi várakozás után végre megnyílt a Fővárosi Állat- és Növénykert régóta félkészen álló Biodómja, amely az eredeti terveknél szerényebb tartalommal, de azóta folyamatosan várja…
A kánikula ellenére az összeg az előzetes kalkulációk szerint alakult. Negyvenmilliós villanyszámlát hozott össze júliusban a Biodóm
Csaknem 160 ezren keresték fel a Biodómot júliusi megnyitója óta – tudta meg a Népszava. A Városi Oázist az extrém hőség idején se zárták le. Júliusban 40 millió felett volt a villanyszámla.
A különleges megjelenésű bali seregélyekből három példány érkezett a Biodómba. A súlyosan veszélyeztetett madárfaj védelmében az állatkertek tenyészprogramjai játszanak kulcsszerepet.
Dínók, vízesés, üres akvárium és négyszeres drágulás: érdemes lenne-e még milliárdokat költeni a félkész Biodómra? „Ez egy kármentés” – a félkész Biodómot befejezni és lebontani is drága lenne
Július 9-től új jegyvásárlási lehetőséggel bővült a Fővárosi Állat- és Növénykert, így már a Biodóm bejáratánál is megkezdhető a látogatás.
Azóta biztonságban vannak, a Fővárosi Állatkert azonban a legszigorúbb biztonsági és állatvédelmi protokoll szerint járt el, lévén vadállatokról van szó. Emberre alapvetően nem veszélyesek.
A Biodómban még van mit fejleszteni hulmánerőforrás-menedzsmenten.
TUDOMÁNYPLÁZA Városi Oázis nyílt az állatkerti Biodómban Július elsején, szerdán nyílt meg a Városi Oázis a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában. Alig néhány hete még akár szkeptikusok is…
Végre megnyitott a Biodóm, ami amolyan városi oázisként ritka állatokkal, dínókkal és egy 14 méter magas vízeséssel várja a látogatókat.
Hosszú évek várakozása után végre megnyitotta kapuit a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómja, amely új koncepcióval, „városi oázisként” várja a látogatókat. A különleges élménytér július...
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben A közösségi térként is funkcionáló Biodóm négy évszakos helyszín, ahol az egzotikus növények mellett többféle állatot is…
Tizenhárom évvel a tervek megszületése után megnyitották a Biodóm első részét a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A látogatókat egyelőre főként növények és dinoszauruszszobrok várják, az állatok csak…
A létesítmény a Városi Oázis nevet kapta.
Trópusi-szubtrópusi növényzettel, ritkán látható állatokkal, valamint csaknem harminc élethű, életnagyságú őshüllővel várja a látogatókat a budapesti állatkert Biodómjában a Városi Oázis, amely…
Trópusi és szubtrópusi növényekkel, valamint különleges állatfajokkal várja a látogatókat a Biodóm Budapesten, amely majdnem egy évtizedes hercehurca után végre nemcsak elkészült, hanem valóban…
Hosszú évek bizonytalansága és politikai csatározásai után kedden hivatalosan is megnyílt a budapesti Biodóm központi csarnoka. A Fővárosi Állat- és Növénykert területén található, sajátos…
Megnyílt a budapesti "Biodóm városi oázis", amely a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Karácsony Gergely főpolgármester mellett beszédet mondott Gajdos László élő környezetért felelős miniszter és Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója is.
Sokáig állt befejezetlenül a Biodóm, de kedden végül ünnepélyesen megnyitották.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a jövő dönti majd el, hogy a jó vagy a rossz szimbóluma lesz-e.
Ehhez is csak egy kormányváltás kellett. Sok huzavona után végre megnyílt a Biodóm
Karácsony Gergely a Biodómot szimbólumnak tekinti, a miniszter eközben a terület fontosságát domborította ki.
Meglehetősen forróra sikeredett a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) legújabb attrakciójának, a „Városi oázisnak” a megnyitója, holott kívülre már rég felszerelték az árnyékolókat és a hűtés is…
Megnyílt kedden a budapesti „Biodóm városi oázis”, amely a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
A természet- és környezetvédelem, az állatjólét fontosságára hívta fel a figyelmet Gajdos László élő környezetért felelős miniszter.
Megnyílt kedden a budapesti Biodóm városi oázis, amely a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Gajdos László és Karácsony Gergely is mérföldkőnek nevezte a mai napot.
2026. július 1-jén különleges pillanatnak lehetünk részesei a Fővárosi Állat- és Növénykertben: egy izgalmas megnyitó keretében végre a nagyközönség előtt is megnyílik a Biodóm Városi Oázis. A…
- Hirdetés -