Imádom Japánt, imádom a japán embereket, és imádom a japán autókat. Mindig is azok közé tartoztam, akik értik az japán autókat. Akik értékelik azt a barátságos, befogadó szeretetet, amit árasztanak magukból. A maguk ázsiai esetlenségeikkel együtt, amiket könnyedén elnézel, hiszen érzed, hogy minden lépésükkel csak jót, jobbat akartak a felhasználónak. Ugyanakkor az is igaz, hogy onnan a világ másik feléről nem mindig sikerül beletalálniuk az európai ízlésbe, vagy túlságosan meg akarnak felelni az itteni előírásoknak. És azt hiszem, a frissített HR-V-vel most sikerült ebbe a hibába beleesniük. Ráadásul milyen áron… Itt most nem arról van szó, hogy az első benyomás finoman szólva sem erőteljes a HR-V esetében. Nagy illesztési hézagok, kilátszó lemezek, furcsa réstömések és indokolatlan BMW M-es színek az orron, amikről később megtudtam, hogy a HRC színeit hivatottak megidézni, de erre motorsport múltam ellenére sem jöttem rá magamtól. Odabent 2-es Prius szag, a legegyszerűbb műanyagok...