Kormányzati szinten is ismert volt a Szőlő utca ügye, már 13 éve!
A jelenleg letartóztatásban lévő Juhász Péter Pál ügyében egy, az ügyészséghez közeli forrásból származó irat szerint már 12 évvel a tavalyi elfogása előtt minisztériumi szinten tudtak arról, hogy a férfi kiskorú lányokkal tart aggályos kapcsolatot - tárta fel a HVG. A lap szerint a dokumentum bizonyíthatóan azt mutatja, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – Balog Zoltán vezetése idején – kifejezetten érdeklődött Juhász ügyében, és részletes tájékoztatást is kapott róla. Ennek ellenére Juhász még több mint egy évtizedig zavartalanul irányíthatta a Szőlő utcai javítóintézetet. A most előkerült irat 2013 januárjából származik, és a fővárosi gyermekvédelmi szerv válasza az Emmi megkeresésére. A levélben a gyermekvédelmi vezetők három konkrét kiskorú lányt neveznek meg, akiknél Juhász „gondoskodást meghaladó jelenlétét” tapasztalták. A dokumentum felsorolja, hogy Juhász a gyermekvédelmi törvényekkel és etikai normákkal ellentétesen viselkedett: a gyerekek életébe a gondozók,...
- Hirdetés -
