Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Vegyszerre szakosodtak

A szolnoki rendőrök pontot tettek a vegyszerlopásos ügyek végére, elfogták az öt elkövetőt és egy vevőt is. Tavaly tavasszal érkeztek az első bejelentések a rendőrségre olyan telephelybetörésekről, ahonnan vegyszereket, vetőmagot, kéziszerszámokat vittek el. Az egyik majorból a vegyszerek mellett még öt birkát is elvittek. A szolnoki, szajoli, tószegi, besenyszögi, tiszaföldvári, kengyeli és mezőtúri sértetteknek összesen 28 millió forint kárt okoztak a tolvajok. Az aprólékos nyomozati munka eredményeképp a Szolnoki Rendőrkapitányság egyesítette az ügyeket, és február elején elfogta a 24, 29, 41 és 42 éves szolnoki gyanúsítottat, majd hétrendbeli lopást róttak a terhükre. Rajtuk kívül egy 29 éves szolnoki férfit is kihallgattak, aki sofőr volt a mezőtúri lopásnál, valamint pénzmosás miatt egy 51 éves jászkarajenői vállalkozót, aki több liter vegyszert vett ... A Vegyszerre szakosodtak bejegyzés először Szolnokinaplo.hu-én jelent meg.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

atv.hu

naphire.hu

vasarnap.hu

10perc.hu