Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Holnap sem fogunk nagyon fázni a napos, kissé szeles időben

Szerdán az ország nagy részén több órára kisüt a nap, kisebb eső, zápor a kezdetben felhősebb keleti tájakon és néhol északnyugaton fordulhat elő. Hajnalban főként északon képződhet pára, köd. Többfelé élénk erős lesz a délnyugati szél. Enyhe lesz a reggel, napközben pedig 8 és 17 fok között alakul hőmérséklet. Csütörtökön többfelé indulhat párásan, ködösen a nap, ami helyenként tartós lehet. A Dunántúlon lesz több a napsütés, míg az ország keleti felén felhősebb idő várható. Helyenként gyenge eső, zápor is előfordulhat. Nyugaton, északnyugaton feltámad a déli szél. 8 és 14 fok közötti maximumokat mérhetünk, ennél hűvösebb a tartósabban ködös részeken lehet. Péntek reggel is több helyen várható párás, ködös idő, ami délutánra feloszlik. Napközben a változóan felhős-napos idő mellett keleten néhol kialakulhat kisebb eső, zápor. Délután és este a Dunántúlon megerősödik az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 7-14 fok között alakul. idokep.hu

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu