Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Családjára akarta gyújtani a házat

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető féltékenységből, illetőleg, mivel lustának tartotta őket, benzint kilocsolva a családjára akarta gyújtani a házat. A vádirat szerint a vádlott borsodi településen lévő családi házában együtt élt élettársával, közös lányukkal, annak kiskorú fiúgyermekével, valamint az élettársa fiával. A férfi féltékenységből, illetőleg amiatt, hogy lustának tartotta őket, gyakran erőszakosan viselkedett velük, és többször azzal fenyegetőzött, hogy rájuk gyújtja a házat. A férfi 2023. július elején, reggel, megint a családtagjait szidalmazta. A vádlott bevitt egy literes benzines kannát, az üzemanyagot a szobában kilocsolta a szőnyegre, és gyufával meg akarta gyújtani, de a gyufaszál többszöri próbálkozásra sem gyulladt meg. Élettársa kiabált a lányuknak, hogy az unokát vegye ki az ágyból, és szaladjanak ki az utcára, továbbá a másik szobában lakó fiát is m...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu