Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Száz éve is jártak már Mohácson helyi járatú buszok, sőt, Eszék is úti cél lehetett

Azt nem sikerült napra pontosan kideríteni, mikortól jártak Mohácsról buszok rendszeresen távolabbi helyekre. De annyi bizonyos, miszerint 1926-ban, a Dunántúl című napilap, március 11-i számában arról számolt be, a Duna partjáról ismét beindítják a járatokat, méghozzá Pécsvárad irányába. Ebből következően, a forgalom már előtte is zajlott, erre akad megbízható forrás. Szerencsére, kicsit későbbről két fénykép is fennmaradt komoly bizonyítékként. A fotók a pécsi Csorba Győző Könyvtár Helyismereti Gyűjteményéből valók. A tévedés kockázata nélkül kijelenthetjük, a buszozásnak évszázados hagyományai vannak Mohácson. Mert hiszen valaki, egy jogosítvánnyal rendelkező személy (itt most nem a vezetői engedélyről lenne szó!), már csődbe is jutott egy szállítási vállalkozással.Bohumil Hrabal cseh származású író örök érvényű filmforgatókönyve, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című...

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

Ugváry Zsolt: Támadnak a kormoránok

10perc.hu