Észtország: tizenkét nyugati ország állapodott meg az orosz árnyékflotta „megzavarását, illetve elrettentését” szolgáló intézkedésekről
Észtország: tizenkét nyugati ország állapodott meg az orosz árnyékflotta „megzavarását, illetve elrettentését” szolgáló intézkedésekről Mészáros Richárd 2024. 12. 17., k - 09:18 Az úgynevezett orosz árnyékflotta „megzavarását, illetve elrettentését” szolgáló intézkedésekről állapodott meg tizenkét nyugati ország, elejét véve ezzel a szankciók kijátszásának és költségesebbé téve Moszkvának az ukrajnai háború folytatását – közölte hétfőn az észt kormány. A tájékoztatás szerint az intézkedéseket Németország, Nagy-Britannia, Lengyelország, Hollandia, Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország, Izland és a három balti állam fogadta el. A nyugati országok már több büntetőintézkedést is elfogadtak olyan hajókkal szemben, amelyeket Oroszország használ az olajár-korlátozási mechanizmus kijátszására, illetve más – szankciók hatálya alatt álló – termékek exportjára. Az érintett hajók a bevett nyugati szolgáltatók biztosítása és szakhatósági ellenőrzése nélkül közlekednek. „Összehangolt lépéseket ...
- Hirdetés -