Óvodások lehettünk, a házak mögötti tiltott területen játszottunk. Bemásztunk a kerítésen, bujkáltunk a halomba rakott betonelemek között. Olyan volt, mint egy igazi labirintus. Mesevárosunk volt, jó kis történeteket találtunk ki hozzá. Mindenkinek volt kedvenc zuga, ahová elbújt, és ha megéheztünk, papsajtot ettünk. Ott nőtt mindenfelé, ettük mindnyájan. Egy ízben valahogy magamra maradtam, üldögéltem az én kis betonvackomban, ölemben egy jó marék papsajttal. Vajon miért hívják papsajtnak?