Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Varga László: megújul a magyar baloldal, ki kell nyitni a pártot

Nem kizárólag a tisztújítás a lényeg az MSZP-ben, mert ez egy nehéz időkben is erős közösség, úgy gondoltuk, hogy a modern időknek megfelelő alapszabályt kell alkotunk és egy programalapú tartalmi megújulás is megtörténik ebben az időszakban – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Varga László, az MSZP elnökhelyettese. Hozzátette, két kongresszusra készülnek, szeptember végén lesz egy új kereteket meghatározó, szabályalkotó kongresszus és októberben a tisztújítás. Olyan irányba mennek el, ami arról szól, hogy megújítják a magyar baloldalt, hiszen erős baloldal nélkül nem lehet a Fidesz-kormányt leváltani – tette hozzá. „Ennek az alapjait kell lefektetni és ki kell nyitni a pártot.”

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu

Narendra Modi Kijevbe érkezett