A kis dunakanyari falu határában sok-sok málna termett gyermekkoromban. Ha csak tehettük, kijártunk málnázni, később kötelezően szüretelni. Hiába karistolta össze kezünket-lábunkat a Boldogasszony csipkéje, a málnaág. Azt mesélték, egykor hajók indultak délutánonként Bécsbe, málnával megrakodva. Mára szinte mind eltűntek a nagy, összefüggő málna-ültetvények. Ám a kertünkbe sikerült megmenteni néhány régi, zamatos fajtát, amelyek minden egyes piros szemében ott rejtőzik a letűnt gyermekkor íze, időtlenül. Télire pedig szörp és dzsem formájában mesél a nyári napsütésről, dunai hullámokról.