Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Fabinyi Tamás megindító és őszinte üzenete

„Bocsánatot kérünk ezektől gyermekektől, akiknek nem Isten országáról tanúskodtunk, jóllehet Jézus ezt ígérte nekik. Bocsánatot kérünk azoktól, akikben megbotránkozást keltettünk és akiknek csalódást okoztunk. Akik immár fittyet hánynak arra, ha azt papoljuk: ’Ilyeneké az Isten országa’” – üzente Fabiny Tamás evangélikus püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A pár perces üzenetben azt is leszögezte: „Az egyházra is ráég a szégyen, amiért szolgái nem vették időben észre a jeleket. Vagy ha sejtettek is valamit, inkább elfordították a fejüket. Hallgattak, amikor kiáltani kellett volna. Zavartan magyarázkodtak, amikor jobb lett volna mélyen hallgatni”.

Femcafe.hu

Növekedés.hu

vasarnap.hu

10perc.hu