Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Antonelli nyerte az izgalmas, előzésekkel teli sprintfutamot Silverstone-ban

A 19 éves versenyző mögött a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Ferrari pole pozícióból rajtolt brit pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a vb-címvédő és szintén hazai közönség előtt szereplő Lando Norris (McLaren) zárt. A rajtnál a második helyről startolt Antonelli próbálta megtámadni Hamiltont, de nem volt ehhez elég jó pozícióban, miközben a két McLaren-versenyző, Norris és az ausztrál Oscar Piastri is több pozíciót javított. A második és a harmadik körre Hamilton és Antonelli elhúzott az élen, de mögöttük óriási csata alakult ki a harmadik helyért, ebben a két mclarenes mellett George Russell (Mercedes), Max Verstappen (Red Bull) és Charles Leclerc (Ferrari) is részt vett. A hetedik körre Antonelli nagyon közel került Hamiltonhoz, az üldözők közül pedig a harmadik Norris is már több mint hat másodperccel maradt el az élen száguldó kettőstől. A nyolcadik körben Antonelli jó energiabeosztással a pálya hátsó egyenesében jelentős sebességkülönbségre tudott szer...

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

Meglépte a Google

10perc.hu

HR Portál

TWN

balatonica.hu

novekedes.hu

A világ elitjébe tart a SOTE