Zseljko Djokics marad, épül a csapat, az Euroliga kérdéses
A sajtótájékoztatót azzal vezette fel Gőbl Gábor ügyvezető igazgató, hogy jó néhány fontos dolog eldőlt az utóbbi időben. Miután kettővel mellette Zseljko Djokics foglalt helyet, ki lehetett találni, mi lesz az egyik bejelentés… – Köszönjük, hogy Zseljko Djokics nálunk folytatja a szakmai munkát, kitart a pécsiség mellett, továbbviszi mindazt, amit két éve elkezdett – fogalmazott Gőbl Gábor. – Továbbá köszönjük Josepovits Kingának, hogy a következő szezonban is számíthatunk egy ilyen egyedi képességekkel megáldott játékosra. Az tehát hamar kiderült, hogy a Djokics marad a vezetőedző, és Josepovits sem mond igent nem kevés kérői egyikének, ugyanakkor szóba kerültek a távozók is. Az már biztos, hogy Dúl Panka, Rátkai Eszter, Tóth Orsolya és Varga Alíz is máshol folytatja – a pécsi szurkolók természetesen nem repesnek az örömtől amiatt, hogy nem tud együttmaradni a bajnokcsapat, amely ugyanabban a felállásban sokra lenne hivatott a következő években is. – Hozzá kell tennem, hogy nem ná...
- Hirdetés -
