Értesítések engedélyezése
Engedélyezi az értesítéseket a böngészőjében?

Magyar Péter: politikusok fizetésének csökkentése, augusztusban jöhet az iskolakezdési támogatás, ősszel pedig a nyugdíjasok SZÉP-kártyás juttatása,

Interjút adott az RTL-nek Magyar Péter, amelyben a kormány első száz napjának terveiről, a költségvetési helyzetről, az uniós forrásokról, valamint több kampányígéret megvalósításáról is beszélt. A miniszterelnök szerint a kabinet augusztus 20-áig szeretné lezárni az állami átvilágításokat, ezt követően pedig megkezdődhetnek a vállalt intézkedések végrehajtásai. Magyar Péter úgy fogalmazott: „minden sejtésünknél rosszabb a helyzet”, és szerinte több minisztériumban is jelentős, korábban nem ismert pénzügyi vállalásokra derült fény. Példaként említette a közlekedési és beruházási tárcánál feltárt 286 milliárd forintos tételt, valamint a Honvédelmi Minisztérium egy 1300 milliárd forintos keretszerződését is. Augusztusban érkezhet az iskolakezdési támogatás A kormányfő arról beszélt, hogy még idén augusztusban szeretnék kifizetni a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családoknak. A Tisza-program korábban mintegy 700 ezer gyermekkel számolt, ugyanakkor Magyar szerint ...

Femcafe.hu

atv.hu

naphire.hu

Médiapiac

Balázs Andi elsírta magát

vasarnap.hu

10perc.hu

HR Portál

TWN

Joy

Instyle

Instylemen

evamagazin

balatonica.hu

novekedes.hu